Otthon

Rólunk

Muhos Pataki Fürdő

A gyimesközéploki Hidegségpatakán felfele haladva 10 kilométerre érjük el a Muhos patakot. Itt található egy "büdös víz" nevű forrás, melyet az 1960-as évek végén, 1970-es évek elején gyógyfürdőként hasznosítottak egy kétkádas kis helyiségben. Azóta ennek már csak az emlékei maradtak, no meg a helyi lakosok kívánsága, hogy újra szeretnék élvezni a víz jótékony és gyógyító hatásait.

Teljeskörű szolgáltatások

Szállás

Vendéglő

Icon

Élmény

szolgáltatások

Általunk kínált szolgáltatások

HAGYOMÁNYOS KENYÉRSÜTÉS

E családias hangulatú programunk által, vendégeinknek lehetősége nyílik betekintést nyerni a hagyományos kenyérsütésbe.

LOVASSZÁNOZÁS

Feledhetetlen pillanatokban lehet részük azoknak akik a lovasszánozást választják.

ESZTENALÁTOGATÁS, SAJTKÓSTOLÁS

Az esztena a juhok, kecskék nyári szálláshelye, ahová a pásztorok a jószágokkal együtt tavasszal kiköltöznek

SZEKÉRTÚRA

Aki járt már a Gyimesekben annak nem meglepőek a csúcsok, hágók között elterülő hosszú völgyszorosok.

Látványosságok

Gyimesközéplok és környéke

Foglalás

Az oldalsó adatlap kitöltésével Ön egy e-mailt küld nekünk, amelyben a foglaláshoz szükséges alapadatokat adja meg.

Keressen fel

0721424413

Küldjön egy üzenetet!

    Acceptance of these Terms and Conditions.