Szolgáltatások

szolgáltatások

Szolgáltatások

Az esztena a juhok, kecskék nyári szálláshelye, ahová a pásztorok a jószágokkal együtt tavasszal kiköltöznek és őszig ott is maradnak. Az állatokat reggel és este megfejik, a tejből pedig sajtot és ordát készítenek.

Aki járt már a Gyimesekben annak nem meglepőek a csúcsok, hágók között elterülő hosszú völgyszorosok. Ez a változatos, helyenként vadregényes táj ideális helyként szolgál a szekértúráknak.

Turisták a Csíki Havasokban Gyimesi hágó – A Szellő alatt – A három Tomot – Orala – Gyürke tető – Ágas tető – Endre tető – Hágo feje – Benesd tető – Az Órias tető alatt – Havas tető – Csecsend – A Nagy – Rugat mögött – Rugat tető.

Feledhetetlen pillanatokban lehet részük azoknak akik a lovasszánozást választják. A hóval boritott táj páratlan szépségeit fedezhetik fel és örökíthetik meg az 1-1,5 órás séta során. A hideg ellen vastag takarókat biztosítunk, a hangulat fűszerezésére pedig forralt bort ajanlunk.

E családias hangulatú programunk által, vendégeinknek lehetősége nyílik betekintést nyerni a hagyományos kenyérsütésbe. Kedvük szerint részt vállalhatnak a munkafolyamat egyes részeiből. (kemence befűtése, kenyértészta dagasztása, stb.)